cover
Trust Your Architect

Kapcsolat

Trust Your Architect

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) 2015-ben új havi beszélgetéssorozatot indított Trust your Architect! címmel. A program építész pályakezdőknek szól, és azt célozza meg, hogy a fiatalok az egyetem elvégzése után könnyebben helyezkedjenek el egy-egy szakterületen. A KÉK ebben úgy segít, hogy aktuális témákat feszegető beszélgetésekre elsősorban építész szakmagyakorlókat ültet egy asztalhoz azért, hogy az érdeklődők első kézből értesüljenek az adott terület legfontosabb információiról, kihívásairól és lehetőségeiről. Az eddig megvalósult több mint harminc eseményen olyan témák kerültek szóba, mint az építésziroda alapítása, a BIM tervezés vagy a belsőépítészet. Az előadásokról készült videó a KÉK youtube csatornájára kerül fel.

Trust your Architect! könyv: A projekt eddigi legnagyobb vállalkozásaként – a beszélgetések kiegészítéseként – 2019-ben megjelent hiánypótló könyv a lehető legtöbb oldalról tárja fel a pályakezdés nehézségeit és lehetőségeit. A kiadványban kifejtett tanulmányok és interjúk fogódzkodókat kínálnak az építészeti egyetem falai közül kikerülő fiataloknak.

_

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00