Erő Zoltán Ybl-díjas - szívből gratulálunk!

  • 2021. március 17.
  • KÉK

Erő Zoltán a hazai építész szakma kimagasló személyisége: kiváló építész és várostervező, jó barát, lelkes városlakó, nyitott és kezdeményező, mindig kapható egy jó beszélgetésre, akár kollégáival az irodájában, hallgatókkal az Urbanisztika tanszéken, vagy velünk a KÉK-ben. Kiemelkedő szakmai tapasztalatait, amely magába foglalja építészeti, műemlékvédelmi, szabadtérépítészeti és várostervezési munkáit, már Budapest főépítészeként kamatoztatja.

Zoli a KÉK életében is fontos szerepet játszik, hiszen a Kortárs Építészeti Központ egyik alapító kurátora, főépítészi kinevezéséig a KÉK felügyelő bizottságát vezette. A kezdetek óta támogatta a különféle szakágak és generációk egymásra találását, számos szakmai konferenciát, vitaestet és az interdiszciplináris építészeti gondolkodás elterjesztését köszönhetjük neki. Másfél évtizede segíti munkánkat szakmai tanácsaival, mind a mai napig leül velünk, hogy megvitassuk szakmánk és közösségünk ügyeit.

Az egész építész szakma számára fontos eredmény, hogy idén egy ilyen sokoldalú szakember - tervező, szervező, főépítész - munkásságát ismerték el Ybl Miklós-díjjal.

Ezúton is gratulálunk Neked Zoli, és további kitartó munkát, hasonló sikereket kívánunk!

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - P 09:00 - 18:00