Batyus piknikkel avatták fel a Szlovákiát Magyarországgal összekötő ideiglenes Ipolyhidat

  • 2021. július 5.
  • KÉK

Diákok és önkéntesek építettek pontonhidat kenukra a hétvégén, hogy szimbolikusan összekapcsolják a két országot. A BME ÉPK Urbanisztika tanszék, a KÉK és a Valyo közös táborában közel 45 résztvevő építette meg a 40 méteres hidat a magyar Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba települések között a DANUrB+ projekt keretében.

A híd építéshez szükséges huszonkét túrakenut a folyó szlovák- és magyar oldal települései ajánlották fel. A délután négy órakor kezdődő megnyitót a híd közepén tartották a Pest Megyei Önkormányzat, szomszédos települések és az építő szervezetek képviselői, majd mindkét oldalról elindultak a látogatók. Sétáló családok, idősek és fiatalok örömmel vették birtokba a kicsit imbolygó, de masszív hidat. Átkeltek babakocsikkal, kerékpárral és kutyákkal is, több generáció fotózkodott együtt a folyó közepén. A hídépítők gondoltak a vízen közlekedőkre is: a felnyitható hídon át tudtak haladni a kenus és kajakos csapatok. Az Ipolyon egyre fejlődő víziturizmus és a természet szépségei egyre több kirándulót vonzanak a területre. Az előkép az idén 1600 éves Velencei hagyomány, az Il Redentore a pandémia pestis kápolnájának ideiglenes hídon át történő megközelítése, így reflektálva korunk járványára a Covidra.

Egy-két éven belül elkészül a két települést összekötő állandó híd, de ezzel az ideglenes megoldással meg tudtuk mutatni, hogy mekkora igény van itt az átkelésre. Ezzel a kis híddal, ami a mi léptékünk és amivel modellezni tudtuk az Ipolyban rejlő lehetőségeket szimbolikusan összekötöttük a covid után a két országot. -mondta Kádár Bálint a Kortárs Építészeti Központ elnöke. A híd építőanyagát a Szobon folytatódó építőtáborban fogják felhasználni a hallgatók, ahol köztéri elemeket, padokat, hintát és más látványosságokat építenek az Ipolyon és a Dunán tutajként leúsztatott híd elemeiből.

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - P 09:00 - 18:00