cover
Fennt
Konferencia a fenntartható építészetről
2007.06.15.

Fennt

A szimpózium célja az volt, hogy előmozdítsa a fenntartható építészetről folyó diskurzust az építészek, várostervezők, mérnökök és ingatlanfejlesztők körében, és ennek elősegítésére példaértékű projekteket mutasson be. A konferencia neves előadói a fenntarthatóság gondolati hátterét, valamint a gyakorlati alkalmazásait ismertették.

Az első szekcióban a fenntarthatóság gondolatának történetét ismerhették meg a résztvevők a fogalom általános jelentésének tisztázásától kiindulva, a fenntarthatóság építészetben való megjelenéséről. Majd arra láthattunk példákat, hogy az energiatudatosság elvei hogyan érvényesülhetnek az építészeti tervezésnél, valamint hogy milyen kritériumoknak kell megfelejen egy terv, ha a fenntarthatóság elvei szerint kerül elbírálásra. A konferencia III. szekciójában az egyes épületek tervezésén túlmutatóan a városépítészetben, városfejlesztésekben vizsgáltuk a fenntarthatóság szerepét. A IV., záró szekcióban a környezetbarát módon épült vagy gazdaságosan működő épületek építőanyagait, a működésüket biztosító rendszerek részleteiről hallhattak a résztvevők.

A konferencia programja:

I. FENNTarthatóság?

Fenntartható tájfejlesztés - Amalfi projekt, Luigi Centola, okl. építészmérnök; tulajdonos és igazgató, Centola & Associati, Olaszország

Fenntartható fejlődés - A fenntarthatóság elve az élet különböző területein, Fleischer Tamás, okl. építészmérnök; okl. gazdasági mérnök; tudományos főmunkatárs, MTA Világgazdasági Kutatóintézet

A fenntarthatóság és a magyar építészet, Medgyasszay Péter, okl. építészmérnök; ügyvezető, Belső Udvar Építész és Szakértő

II. FENNTartható energiák

Középületek energiatudatos tervezése Magyarországon, Dr. Reith András PhD, okl. építészmérnök, Mérték Építészeti Stúdió; müteremvezetö, Paulinyi-Reith Műterem

Holcim Awards a Fenntartható Építészetért, Edward Schwarz - elnök, Holcim Alapítvány, Svájc

Az első Holcim Awards - a Holcim Alapítvány öt célkitűzése gyakorlati alkalmazásban, Kaarin Taipale, okl. építészmérnök; tanácstag, World Future Council; városkutató, CKIR Helsinki Gazdasági Intézet, Finnország

III. FENNTartható városok

urban_trans_formations - Holcim Forum, Bordás András, okl. építészmérnök; Magyar Építész Kamara Külügyi Munkabizottság tagja

A fenntartható város modellje: Vauban-negyed, Freiburg, Andreas Delleske,ügyvezető Dellekom, Németország

IV. FENNTartható részletek

Fenntarthatóság a részletképzésben, Ertsey Attila, okl. építészmérnök KÖR Építész Stúdió

Zöld infrastruktúra, Benny Farm, Kanada, Bernard Olivier, okl. építészmérnök; vezetö tervezö, tulajdonos, L'OEUF (L'Office de L'Eclectisme Urbain et Fonctionnel), Kanada

Fenntarthatóság jövője Magyarországon? -kerekasztalbeszélgetés, Andreas Delleske, Ertsey Attila, Medgyasszay Péter, moderátor: Szentpéteri Márton

_

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00