Otthon Budapesten / Egy új fővárosi lakhatási modell kiépítése

  • 2024. május 24.

A rendezvényen bemutatkoztak a Főváros lakhatással kapcsolatos projektjei: a Budapesti Lakásügynökség, a Budapesti Klímaügynökség, valamint az AHA – Affordable Housing for All, emellett a lakhatás aktuális kihívásait járták körbe a résztvevők Budapestre fókuszáltan, kerekasztal-beszélgetések formájában. Szó volt többek között az ingatlanpiac és a lakáspolitika dinamikájáról, a lakhatási problémák társadalmi következményeiről, valamint fenntarthatósági és épületenergetikai kérdésekről.

Budapesti Lakásügynökség

Az Európai Unió fővárosai közül jelenleg a bérekhez viszonyított lakásbérleti árak Budapesten a legmagasabbak jelenleg. Erre a helyzetre reflektál a Lakásügynökség, melynek célja egy új lakhatási modell kiépítése. A Fővárosi Önkormányzat hosszú ideje dolgozik olyan együttműködés elindításán, mely révén bővíteni tudják a biztonságosan és megfizethetően bérbevehető lakások számát Budapesten. Ennek az eszköztárnak az egyik eleme, hogy hasznosítási célból bérbe vesznek lakásokat, amelyeket aztán bérbe adnak. Jelenleg olyan magántulajdonosoknak kínálják a szolgáltatásokat, akiknek lakható állapotú lakásuk van, de bármilyen okból nem tudnak foglalkozni a bérbeadással járó feladatokkal. A Lakásügynökség közhasznú házkezelő. Jelenleg 20-100 négyzetméter nagyságú, lakható állapotú magánlakásokat keresnek Budapest teljes területén, melyekre ingatlankezelési együttműködéseket nyújtanak és bérbeadnak. Az eszköztáruk folyamatosan bővül: hamarosan jelentkeznek felújítási, és karbantartási ajánlattal is.

AHA – Affordable Housing for All

Az AHA – Affordable Housing for All egy Európai Uniós program keretében egy olyan integrált szolgáltatási modellt dolgoz ki, amely magába foglalja egy használaton kívüli, nem lakáscélú középület energiahatékony szociális lakásokká történő skálázható átalakítását, a szociális lakáskínálat új, rugalmas és megfizethető megoldásokkal történő bővítését, valamint preventív szociális és energetikai beavatkozásokat, amelyek megfizethetőbbé teszik az otthonokat, egy egyedülálló Korai Előrejelző Rendszerre építve. A projekt keretében a bérlők bevonása és részvétele erősíti a lakók összetartozásának érzését, miközben hozzájárul az ágazat jobb fenntarthatóságához és a kiszolgáltatott emberek nagyobb mértékű befogadásához.

Az AHA innovációja egy komplex, moduláris integrált szolgáltatási modell kifejlesztésében rejlik, amelynek célja, hogy a szociális lakhatást mint egy pénzügyileg stabil, zöld és esztétikus ágazatot újra pozícionálja, vonzóvá téve azt a magánbefektetők számára is, amely által az skálázhatóvá és pénzügyileg fenntarthatóvá válik. Ennek keretében Újpesten egy használaton kívüli iskolát alakítanak át egy 26 lakásos házzá.

Szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések

Május 16-án a budapesti lakhatás tematikája került fókuszba. Humayer Balázs, az AHA Budapest szakmai vezetője mutatta be a projektet, majd Misetics Bálint, lakás- és szociálpolitikai főtanácsadó az AHA projekt illeszkedése a Főváros városfejlesztési, lakáspolitikájába témában adott elő, őket követte Dávida Eszter (KÉK), aki a New European Bauhaus programról és annak jó gyakorlatairól beszélt. Takács Ákos (NART) a modern közösségi bérlakás építészeti jó gyakorlatait mutatta be, Kiszely Tibor az Utcáról a lakásba! Egyesülettől pedig a társadalmi és bérlői részvétel fontosságát elemezte.

A szakmai előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, melynek témája az önkormányzati bérlakás stigmatizáltsága volt, a résztvevők: Dávida Eszter, Takács Ákos, Kiszely Tibor és Kerékgyártó Anna (Józsefváros PH), a beszélgetést Misetics Bálint moderálta

Ezt követően folytatódtak a tematikus előadások: A lakhatás megfizethetőségének és biztonságának javítását célzó integrált beavatkozási rendszerről tartott előadást Somogyi Eszter (MRI), majd az energiaszegénység csökkentését célzó tanácsadás és kisléptékű beavatkozások, az energiaszegénység problémája Budapesten és annak kezelési lehetőségei kerültek terítékre Illésné Szécsi Ilona (MEHI) jóvoltából; Pénzügyi fenntarthatóság felé címmel pedig Madaras-Horogh Petra (BURST) zárta ezt a részt.

A második kerekasztal-beszélgetés Humayer Balázs moderálásával azt a kérdést járta körbe, hogy mitől lesz vonzó az önkormányzati bérlakhatás. Résztvevők: Somogyi Eszter (MRI), Illésné Szécsi Ilona (MEHI), Madaras-Horogh Petra (BURST) és Kiss Natália (Utcajogász).

Közösségi placemaking Újpesten

A konferencia után közösségi placemaking eseményen vehettek részt az érdeklődők az AHA program kísérleti helyszínén, Újpesten. Az egykor bőrfeldolgozóipari szakközépiskolaként működő, mára elhagyatott épületben a Budapesti Műszaki Egyetem építész hallgatói, a Kortárs Építészeti Központ és az Utcáról Lakásba Egyesület szerveztek estig tartó programokat. Az udvaron közös bográcsozás, koncert és táncház várta a résztvevőket, az épület belső terei pedig új jelentést kaptak: a régi tornateremből buborékfoci-pályát alakítottak ki, a többi teremben lampionkészítő műhely, falfestés, könyvtár, filmvetítés, rajzverseny és egy buborékfóliával bevont “dühöngő” is helyet kapott.

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00