Megvannak az idei Média Építészeti Díja döntősei

  • 2024. október 16.

Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja huszadik alkalommal mutatja be a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit. A nemzetközi előzsűri idén közel 200 alkotás közül választotta ki a legjobbakat. A finalisták november 8-án mutatják be munkájukat a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri és a nagyérdemű előtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A közönségszavazás és a jegyértékesítés elindult.

A Média Építészeti Díja versenyét és rendezvényét idén huszadik alkalommal rendezi meg az Építészfórum csapata. A díjat a médium két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa. Ebben az évben összesen 76 épületet, 89 tervet és 30 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy közösségi alkotótér, egy monostor, egy kulturális központ, egy óvoda és egy családi ház verseng az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással.

Az elbírálás első lépéseként a nevezett alkotások közül 10-10-10 munkát választott ki a nemzetközi előzsűri épület, terv és épített környezet kategóriában, akik döntősként a közönségdíjért versenyeznek, emellett megjelölte azokat a finalistákat is, akik a MÉD gála keretében prezentálhatják munkájukat a szakmai és médiazsűri előtt. Idén először, az ötödik finalista épületet a közönség szavazta meg.

A nemzetközi előzsűri 2011 óta szelektál a pályázatok között, ennek köszönhetően az Építészfórum ezidáig több mint 20 nemzetközi szakértőt invitált arra, hogy megismerjék és véleményezzék a magyar építészet legfrissebb munkáit. Az előzsűri elnöke idén Matteo Costanzo, a római 2AP+A építésziroda társalapítója volt, további tagjai Jack Self, a londoni Real Review főszerkesztője, Cătălina Frâncu, a bukaresti székhelyű Zeppelin magazin főszerkesztő-helyettese és Francesco Degl´Innocenti, a holland VOLUME magazin szerkesztője voltak. A zsűri munkáját Hulesch Máté és Borenich Levente, az Építészfórum munkatársai segítették.

Döntősök

Az épület, terv és épített környezet kategória legjobb 10-10-10 projektje a Közönségdíjért, míg az épület és terv kategória 5-5 finalistája a Média Építészeti Díjáért versengenek.

Épület kategória – Közönségdíj-jelöltek

Épület kategória – Finalisták

Terv kategória – Közönségdíj-jelöltek

Terv kategória – Finalisták

Épített környezet kategória – Közönségdíj-jelöltek

//////////////////////////

A közönségszavazás és a jegyértékesítés elindult.

Támogatók és partnerek

Támogatók: Biggeorge, Dornbracht, DVM group, Europa Design, fischer, Gil-Trade, Graphisoft, Kapu-Centrum, KÖZTI, Krüllung, Market, Metaport, Nemzeti Kulturális Alap, Otthon Reform, Roto, Szónok Születik, Terrán, Wienerberger

Médiapartnerek: Daibau, Építész Klub, KÉK – Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Magyar Építész Kamara, Magyar Építőművészet, Octogon, Proidea, Publicitas

Forrás: Építészfórum

Kiemelt kép: Matos Gergő

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00