A Lánchíd forgalmi rendjének felülvizsgálata elengedhetetlen és időszerű lépés

  • 2022. november 16.

A Lánchíd Budapest és Magyarország egyik legismertebb, szimbolikus értékű építménye, így szükségesnek tartjuk, hogy végre történelmi értékéhez méltó szerepet kaphasson, ahogyan az hasonló belvárosi hidak esetén már számos másik európai városban is megtörtént.

Ennek érdekében a felújítás előtti, közlekedésben betöltött szerepe érdemi felülvizsgálatra szorul, hogy állandóan túlterhelt közlekedési folyosó helyett - melynek minden közlekedő vesztese volt - olyan rendszer jöjjön létre, amelyben nyertesei is vannak a híd használatának.

A Lánchíd a Főváros és 16 civil szervezet által nemrég aláírt, a pesti alsó rakpart fejlesztési terveire vonatkozó célkitűzések szempontjából központi szerepet tölt be, valamint elválaszthatatlanul kapcsolódik a Főváros által már 2011-ben megtervezésre került, majd 2022-ben ismét aktuálissá váló Széchenyi téri felújítás koncepciójához is. Az ezekben megfogalmazott célok eléréséhez pedig úgy gondoljuk, hogy feltétlenül szükség van a hídon korábban tapasztalt gépjárműforgalom mértékének jelentős csökkentésére, ugyanis csak így teremthető meg a megfelelő kapcsolat a Belváros, a pesti alsó rakpart, valamint a Budai Várnegyed között a Lánchíd segítségével.

Ennek a kapcsolatnak a megléte pedig mindannyiunk érdeke.

Érdeke ez a budapesti lakosságnak, hiszen már tényleges tapasztalata is van a városnak arról, hogy milyen népszerűek voltak a Szabadság-híd forgalommentes hétvégéi, valamint az időszakos rakparti megnyitások is. Érdeke ez az ide látogatóba érkezőknek is, hiszen közvetlen, könnyen megközelíthető kapcsolatot teremthetünk a Dunával, valamint a Főváros legnépszerűbb látványosságaival. A funkcióváltásának továbbgyűrűző pozitív hatásai lehetnek a Budai Várnegyedtől kezdődően egészen az Andrássy úti tengelyig, ami javíthatja a környékbeli helyi üzletek, szolgáltatók helyzetét is.

A még folyamatban lévő felújítás kapcsán azt is láthattuk, hogy a híd közúti forgalomból történő teljes kiemelése sem okozott megoldhatatlan forgalmi akadályt a város közlekedésében, így egy részleges forgalomcsillapítás - melyben a tömegközlekedés kaphatná a főszerepet, kiegészülve a gyalogos és kerékpáros közlekedőkkel - előnyére válhat a város forgalmának és közösségi térré alakíthatja a Lánchidat..

Mindemellett fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Lélegezz fel, Budapest elnevezésű, 2022-es közösségi gyűlés során arra is fény derült, hogy a budapesti lakosok köréből összeállított reprezentatív mintában 65% volt a Lánchíd forgalomcsökkentését támogatók aránya.

Ezen szempontok tükrében az alábbi aláíró szervezetek arra kérik a Főváros vezetését, hogy a Lánchíd átadását követően annak forgalmi rendjét a tömegközlekedők, kerékpározók, valamint a gyalogosok prioritásait figyelembe véve határozza meg:

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00