Fenntartható turisták Lisszabonban

  • 2023. december 8.
  • Klaniczay János

A KÉK csapata 2023. november végén három napos programsorozatot szervezett a Trienal de Arquitectura de Lisboa felkérésére. A „Takeover” műfaji sajátossága alapján teljesen szabad kezet kaptunk a program koncepciójának kialakítása során.

Mivel a KÉK fő erőssége a helyi közösségek megszólítása épített környezettel foglalkozó programokon keresztül, ezért fontos volt számunkra a helyi kontextus megismerése. Erre a legjobb eszközöket a turizmusban kereshetjük, és látogatóként mi is a városi turizmus szereplőivé váltunk. Így témának a fenntartható turizmust választottuk, a KÉK-es projektek azon oldalán bemutatva, mely a helyi értékek feltérképezését és bemutatását a turizmus eszközeivel, de a helyiek számára tudja biztosítani.

A triennálé székhelye egy barokk palota a Palácio Sinel de Cordes, amely helyet adott programjainknak. A KÉK módszertanainak helyi kontextusra történő adaptálását több lépésben valósítottuk meg. Helyi építészirodák segítségével feltérképeztük az Alfama, Castelo és Saō Vicente negyedet. A Takeover első napját közös városi sétával indítottunk, felfedezve a negyed építészeti értékeit, legjobb fotós helyeit, városi legendákat és személyes történeteket a résztvevő irodák ajánlása nyomán. Egy fotópályázatot is hirdettünk, a 2022-es takeover „szabálya” mentén: knock on at least 10 unknown doors! A Forecast Platform által kijelölt irányt olyan fotókkal fedeztük fel, melyek Budapest és Lisszabon legturistásabb negyedeinek ajtajait mutatja be, a mögöttük rejlő történetek segítségével. Az első napot egy filmvetítéssel zártuk, ami az Alfama negyed leghíresebb kulturális örökségét, a fadot mutatja be. A Silencio – Vozes de Lisboa c. film az Építészet Filmnapokon is szerepelt néhány éve, most azonban a helyszínen nézhettük meg, és még az egyik rendező, illetve az egyik főszereplő fado énekesnő is eljött az alkalomra. A Takeover második napján szakmai workshopot tartottunk helyi érdeklődőkkel közösen a túlturizmus problémáira keresve a választ. Péntek este pedig a Pecha Kucha Lisboa csapatával közösen szerveztünk egy PKN estet, ahol helyi projektek mellett bemutattuk a KÉK jógyakorlatait is. Projektvezetők és kurátorok prezentálták a Budapest100, DANUrB, Tájtéka, Közösségi Kertek és Városi Séták projekteket. A harmadik nap jött a legizgalmasabb program, az International Food Exchange Night, melynek keretein belül a palota konyhájában főztünk igazi magyar paprikás krumplit (saját kolbászt is hoztunk a Fővám téri vásárcsarnokból). A portugál házigazdáink Caldo Verde levest főztek, de volt dán, szlovák, lengyel, török és kínai étel is az asztalon.

A háromnapos programon a KÉK kilenc kurátora és projektvezetője vett részt, ugyanis fontosnak tartottuk bemutatni, hogy programjaink egyik legfontosabb eleme a közösség, a sikerünk egyik titka a csapat szoros együttműködése adott feladatok megoldása során. A lisszaboni út így csapatépítőként is működött, a Takeover programjain túl felfedeztük Belém, Baixa Chiado és Alfama negyedeket, meglátogattuk az LX Factory-t és a MAAT épületét is, sőt még egy igazi fado estére is eljutottunk házigazdáink segítségével.

A megtisztelő és egyedi lehetőség, amit a Trienal meghívása nyújtott nagyon hasznos tapasztalat volt számunkra, és a programjaink sok tanulsággal szolgáltak a helyi szervezőknek is. A további együttműködés már kilátásban van, ugyanis a LINA Platform tagjaiként a jövőben is fogunk közös programokat szervezni, talán egyszer majd a Trienal csapata veszi át a KÉK helyszínét.

Szerző: Klaniczay János

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00