11.Városi Közterületek Európai Díja

  • 2022. február 15.
  • Böjthe Emőke

Amikor egy európai városra gondolunk, azonnal asszociálunk egy helyi látványosságra, természeti- vagy közösségi térre. A közterületek társadalmi, gazdasági, politikai és szellemi értékekkel rendelkeznek, fontosságuk vitathatatlan a városi terekben. Ennek jelentőségére hívja fel a figyelmet a 11. Városi Közterületek Európai Díja. A nyílt pályázaton való részvétel ingyenes, a beérkező pályaműveket két fordulóban bírálja el a hat tagú zsűri.

TÖRTÉNET

A Városi Közterületek Európai Díja a Center of Contemporary Culture of Barcelona (CCCB) kezdeményezése. Kétévente díjazzák az európai városok közterületein megvalósult alkotásokat, fejlesztéseket már 2000 óta. A díj küldetése és célja, hogy felhívja a figyelmet a városi zöldövezetek, közterületek szerepére, továbbá kérdéseket vet fel a városi közterületek kihívásaira vonatkozóan az építésszakmai szereplők számára.

A tervezett és kivitelezett alkotásokkal az Európai Tanács 47 országából pályázhatnak. A nyertes pályaművek díjazása mellett a kiválasztott projekt nemzetközi elismerésre tesz szert az európai együttműködésének és partnerkapcsolatoknak köszönhetően.

A díj lehetőséget biztosít arra, hogy szakmai beszélgetés induljon az európai városi közterületek kihívásairól, szakértők, építészek, tudományos és kulturális intézmények bevonásával. Ezekhez a beszélgetésekhez biztosítanak referenciát az egyes pályaművek.

A 22 éves múltra visszatekintő díjra, 10 alkalommal, összesen 2206 alkotás pályázott, ezek között 19 díjat és 35 elismerést osztottak ki. A honlapon megtekinthető a legjobb 357 alkotás.

Városi köztér koncepció

A Városi Közterek Európai díja hiánypótló kezdeményezés, hiszen az európai városok sokféleségük ellenére, olyan közös történelmi értékekkel rendelkeznek, mint például az emberi lépték, a kompakt kialakítás és a vegyes használatú karakter. Az európai város léptékében a közösségi tér kulcsfontosságú, hiszen fizikai tere a találkozásoknak, rendelkezik politikai-, gazdasági- és társadalmi értékkel. A Díj olyan aktuális kérdésköröket vizsgál, amelyekkel nap mint nap szembesülnek a városvezetés döntéshozói vagy a mérnökök, az építészek, a tudományos- és kulturális intézmények vezetői, illetve a lakosok is. Az európai városról gondolkodni annyit jelent, mint az európai városok jövőjét érintő globális kihívások megoldásán gondolkodni.

Európa városai olyan kihívásokkal és átalakulásokkal néznek szembe, amelyek világszerte megváltoztatják a városi berendezkedésünket. Ebből a szempontból a Díj a legközvetlenebb valóságunkból ad egy sajátos kitekintést a városok jövőjéről szóló vitába, amely egyre nagyobb jelentőséget kap a globális, fokozatosan urbanizálódó világban.

Mára a klímakatasztrófa vagy a COVID-19 világjárvány által generált válság hatásai megváltoztatták a globális napirendet, újabb kihívásokat adott városaink jelenlegi társadalmi problémáihoz, és a városi gondolkodás központi témájává vált. Az egyenlőtlenségek, a mobilitás, a migráció vagy a vészhelyzetek olyan kihívások elé állítják a városokat, amelyekre még mindig nincs egyértelmű válasz, és amelyek egyértelműen társadalmi, közéleti funkciójuk miatt közvetlen hatással vannak a várostervezésre és a közterekre. Emellett a technológiai fejlődés is közvetlen hatással van a városra és a környező területekre.

A Díj célja, hogy tükrözze a fenti kérdések jelentőségét és a jó gyakorlatok bemutatásával lehetővé tegye számunkra, hogy olyan jövőbeli lehetséges megoldásokon gondolkodjuk, amelyek kulcs szerepet játszhatnak a társadalmi fejlődésben. Európában egyedülálló díj, hiszen egy közösségi (nyitott és mindenki számára hozzáférhető) és egyben városi teret jutalmaz.

A 11.Városi Közterületek Európai Díjának célkitűzése

A legutóbbi, 2018-as kiadása óta eltelt szünet után a CCCB újra kiírta nyílt pályázatát, azzal a céllal, hogy értékelje a 2018 és 2021 között készült alkotásokat.

A felhívás a pályázók számára nyílt, ingyenes, a beérkező pályaművek elbírálása kétfordulós. Az első körben a zsűri kiválasztja azt a 25 alkotást, amelyet nyilvánosságra hoz a Díj honlapján, ezek az archívum részévé válnak. A 25 kiválasztott közül 5 döntős alkotás kerül a második fordulóba. A pályázat második fordulójában a zsűri a döntőbe juttatott alkotásokat az előre meghatározott szempontrendszer szerinti megfelelőségük és minőségük szerint értékeli. A forduló eredményeként meghatározásra kerül a nyertes pályamű.

2022 őszén kerül sor a Center of Contemporary Culture of Barcelonaban a két napos díjátadó ünnepségre. Az ünnepségre meghívást kapnak a második fordulóba került pályaművek alkotói, akik oklevélben részesülnek, valamint egy az alkotásaikat bemutató kiadványba is bekerülnek.

Az idei kiadás tanácsadó bizottságának részét képező intézmények a következők:

Arc en rêve (Bordeaux), ArkDes (Stockholm), Architekturzentrum Wien (Bécs), Cité de l'Architecture et du Patrimoine (Párizs), CIVA (Brüsszel), Deutsches Architekturmuseum (Frankfurt), Eesti Arhitektuurimuuseum (Tallinn), Kortárs Építészeti Központ (Budapest), Muzej za Arhitekturo in Oblikovanje (Ljubljana) és The Architecture Foundation (London).

A Díj olyan intézményi hálózattal rendelkezik Európa szerte, amely lehetővé teszi a projekt népszerűsítését és elismerését európa szerte. Ezek az elismert presztízsű intézmények támogatják a Díj terjesztését, kiállítások, publikációk és más tevékenységek által.

Zsűri

A 11.Városi Közterületek Európai Díjának zsűrije Európa-szerte neves szakemberekből áll. Az idei zsűrit a következők alkotják:

Elnök: Teresa Galí-Izard, mezőgazdasági mérnök és tájrendező (Barcelona/Zürich)

Tagok:

  • Hans Ibelings, építészetkritikus és történész (Amsterdam/Montreal)
  • Eleni Myrivili, antropológus és a klíma szakértő (Athén)
  • Andreas Ruby építészettörténész, kurátor és kiadó (Bázel)
  • Paloma Strelitz, építész (London)
  • Špela Videčnik, építész (Ljubljana)

Titkár: Lluís Ortega, építész (Barcelona)

A zsűri csak azokat a pályaműveket veszi figyelembe, amelyek megfelelnek a szabályzatban meghatározott részvételi feltételeknek, ellenkező esetben a pályázatot érvénytelennek nyilváníthatják. A titkár segíti a zsűrit és a szavazás során jegyzőkönyvet vesz fel az ülésekről.

Fontos időpontok

  • Regisztráció kezdete: 2022. április 20.
  • Regisztráció lezárása: 2022. május 17.
  • Zsűri döntéshozása: 2022. július 14/15.
  • A döntős munkák bemutatása: 2022. július 18.
  • Díjátadó ünnepség. Döntős alkotás bemutatása: 2022. november 14-16.
További részletek a pályázati felhívásról.

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00