Klaniczay János

Építész. Diplomáját a BME Építészmérnöki karán szerezte, 2020-tól az Urbanisztika tanszék PhD doktori hallgatója, ahol turizmus, urbanisztika és identitás kapcsolatait kutatja. A KÉK-hez 2014-ben csatlakozott önkéntesként a tematikus városi séták kapcsán, 2017 óta a KÉK Városi Séták projektjeinek vezetője. Laikus és szakmai csoportoknak is gyakran vezet városi sétákat Budapesten, és új témák kidolgozásában is aktívan részt vesz. 2018-2020 között három évig volt a Budapest100 egyik projektvezetője, a szervezési feladatok mellett a projekt szakmai szempontjait érvényesítve. Mindig is fontosnak tartotta a helyiek érdeklődésének felkeltését a város épített örökségével kapcsolatban, illetve a turisták és helyiek számára is könnyebben érthetővé tenni Budapestet.

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00