cover
Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál
Nemzetközi építészeti kiállítás
2008 -

Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál

A KÉK megalakulásakor a Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál az egyik legfontosabb és legsikeresebb projektjének számított. Korábban a KÉK egykori székhelyén, a Szervita téren, 100 szobában 100 makettet állított ki és mutatott be a közönségnek. Később a Bálna épületének megnyitására egy gigantikus Budapest makett hoztunk el, amely beterítette a Bálna épületének földszintjét.

A Makettfesztivált a KÉK jobbára két évente szervezte meg, egy Budapesti Makett-biennáléként, a téma minden esetben reagál az építész-szakma aktuális kérdéseire, válaszokat keresve a makett médiumán keresztül.

Történet

Túlzás nélkül állítható, hogy 2008-ban az év legjelentősebb építészeti kiállításanyaga állt össze Budapest közepén a KÉK akciója keretében. A 100 szoba – 100 makett című esemény kivételes, pályázati projektekre fókuszáló tematikájával 20 országból érkezett makettek várták a szakma képviselőit és a nagyközönséget a KÉK akkori, Szervita téri központjában.

A kiállítás mellett számos eseménnyel kibővített fesztivált 2010-ben a Műcsarnokban rendeztük meg, Modeling Museums címmel. A téma ezúttal a kulturális intézmények és a tervezői praxis kapcsolata volt, amit az elmúlt két évtized európai múzeumainak és kiállító tereinek építészetén keresztül mutattunk be. Az eredmény messze túlmutatott az építészeti seregszemlén: a 15 országból válogatott közel 70 makett mellett szimpóziumok és oktatási programok elemezték a kulturális intézmények átalakulását és a tervezői gyakorlat megújuló eszköztárait, illetve a tervezés és makettezés gyakorlatába makettező műhely és közönség események adtak betekintést.

A 2013-ban harmadszor megvalósuló esemény a makettezés és a város kapcsolatát járta körül. A makett nem csupán építészeti koncepciók, hanem változatos információtípusok és folyamatok megjelenítésére is alkalmas, így munkaeszközként egyedülálló segítség lehet a városok működésének áttekintéséhez. A fesztivál ezt tette a közönség számára kézzelfoghatóvá és kipróbálhatóvá. Milyen lehetett volna, milyen lehet Budapest? A közös gondolkodáshoz jó alapot nyújtott a főváros több évtizede készült, ritkán látható, 1:500 léptékű fa makettje, ami ezúttal a programok, workshopok és előadások kiindulópontja is volt. Ezek mellett sétaútvonal vezetett végig a város fejlődésének különféle modell értékű helyszínein és ismert vagy eldugott makettjein, illetve szakmai rendezvények is elemezték a modellezés szerepét és lehetőségeit a városfejlesztésben és az érintett partnerek közötti együttműködésben.

2022-ben a tavaszi programok az építészeti emlékezetet állították fókuszba egyéni, közösségi és intézményi szinten. A KÉK programsorozata az egyes korok épített örökségét és azok funkcionális vagy városképi átalakulását járták körül. A 6. Nemzetközi Makettfesztivál helyszíne az Északi Járműjavító Dízelcsarnoka, az Új Közlekedési Múzeum leendő helyszíne, központi témája pedig Az Emlékezés Technikái, azaz a makettek és az emlékezés kapcsolatának feltárása. Maga a helyszín is meghatározó a téma szempontjából, azaz a Közlekedési Múzeum kiállítási tere, az Északi Járműjavító, hiszen az épület egy értékes ipar- és közlekedéstörténeti örökség. Ennek rekonstrukciója a következő időszakban megújítja Budapest egyik városi barnamezős területét, az épített örökség védésének figyelembevételével. Időszaki kiállítás is nyitott a Szabadság híd Vámházában, a Rituals of Solitude címet viselő The Unfolding Pavilion, 17. Velencei Építészeti Biennálé kiállítása. A kurátori koncepció kidolgozásában együttműködő partnerünk az Urbanum, akik az alapítás óta elméleti, gyakorlati és művészeti síkon értelmezik a várost a benne élő egyénnel és közösségekkel, amely állandó hatással van egymásra és a jövőre.

_

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00