cover
Kortárs magyar építészeti rovat
a Magyar Narancsban
2010 -

Kortárs magyar építészeti rovat

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ 2010-ben indította útjára kortárs magyar építészeti rovatát a Magyar Narancsban. Célunk az volt, hogy közérthető módon közel vigyük az olvasókhoz a kortárs magyar építészet, műemlékvédelem és régészet aktuális témáit, kérdéseit, alkotóit, és bemutassuk az elkészült vagy éppen folyamatban lévő, közberuházásban épülő / feltárás alatt lévő épületeket, emlékeket. A rovat szerkesztője 2010-2016 között Somlyódy Nóra, 2018-ban Szalai Anna, 2020-tól Legát Tibor. A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A sorozatban eddig megjelent cikkek teljes terjedelmükben elérhetőek a TUDÁSTÁR felületén!

Cikkek a Magyar Narancs oldalán:

Karafiáth Orsolya: „Nem a kupoláktól lesz valami organikus” – interjú Őrfi József építésszel . 2021. 08. 30.

Legát Tibor: A balassagyarmati börtön: „Helytálló az is, ha az épületet egy tortához hasonlítják" . 2021. 08. 24.

Paár Eszter Szilvia, Winkler Márk: Az együttélés lehetőségei - a Velencei Építészeti Biennálé . 2021. 07. 28.

Legát Tibor: A szép kísértet - Volt egyszer egy Budapest szálló . 2021. 33.évf. 29.sz. (07.22.)

Legát Tibor: Kapaszkodók nélkül - Interjú Kovács Vera szociológussal az akadálymentesítésről . 2021. 33.évf. 22.sz. (06.03.)

Götz Eszter: Eltüntetett történelem - Mi vár a közelmúlt építészeti értékeire? . 2021. 33.évf. 16.sz. (04.22.)

Zöldi Anna: Magasházak Budapesten: hova épültek volna, és szükség van-e rájuk ma? . 2021. 33.évf. 18.sz. (05.06.)

Legát Tibor: Ez volt a Kádár-korszak legsikeresebb vállalkozása a lakáshiány enyhítésére . 2021. 33.évf. 13.sz. (03.11.)

Legát Tibor: Eltűnik a Belváros meghatározó üzletháza . 2021. 33.évf. 3.sz. (01.21.)

Zöldi Anna: A természet után szabadon - új metróállomások . 2020. 51-52. sz. (12.16.)

Zöldi Anna: „Vegyük észre a fákat” - Bardóczi Sándor interjú . 2020. 50. sz. (12.09.)

Zöldi Anna: „Velük növünk fel mi is” - Kern Orsolya interjú . 2020. 46. sz. (11.12.)

Zöldi Anna: A kihagyott ziccer luxusa – Volt egyszer egy SZOT-üdülő . 2020. 40. sz. (10.01.)

Götz Eszter: Újabb szünetjel – Mi lesz a panellakásokkal? 2018. 50. sz. (12.13.)

Zöldi Anna: Interjú Demeter Nóra építésszel - "Amit magammal hoztam". 2018. 46. sz. (11.15.)

Wekerle Szabolcs: A mézeskalács házak újrahasznosítása - A civil és az üzleti szféra összefogása a holland műemlékvédelemben. 2018.45. sz. (11.08.)

Zöldi Anna: Kabinláz - Törekvések az emberi túlfogyasztás mérséklésére. 2018.42. sz. (10.18.)

Kovács Dániel: Merre járt Walker? - Hogyan lesz sétaútvonal a kukások napi gyűjtőjáratából? 2018. (10.14.)

Zöldi Anna: Házak a csendben - Az építészet és a hatalom viszonya, avagy kultúrharc terepe-e az építészet? 2018/40. sz. (10.03.)

Kovács Dániel: Szép az, ami praktikus - Az Otto Wagner-emlékév bécsi kiállításai. 2018/39. sz. (09.27)

Götz Eszter: Sodródó gát - Mi lesz a Rómaival? 2018/34. sz. (08.23.)

Smiló Dávid: Eltérített terek - Mi lesz a posztmodern építészet emlékeivel? 2018/31. sz. (08.02.)

Zöldi Anna: A déli kapu – Ilyen lesz az új budapesti Duna-híd. 2018/27. sz. (07.05.)

Kádár Bálint: Tér, nyiss nekünk sorsot - A Szabadság híd elfoglalása a Velencei Biennálén. 2018/24. sz. (06.14.)

Götz Eszter: Óvatos feljavítás - Corvin Áruház. 2018/22. sz. (05. 31.)

Götz Eszter: Az oroszlán szája - Hotel Clark. 2018/19. sz. (05.10.)

Smiló Dávid: Kézműves high-tech - Az Országos Villamos Teherelosztó épületének bontásáról. 2016/30. sz. (07. 28.)

Glatz Zsófia, Komlósi Bence, Monory Rebeka: Együtt még a maltert is - Újszerű lakóközösségek. 2016/29 sz. (07.21)

Takács Ákos: "Mennek és maradnak" - Mi hiányzik a Széll Kálmán térről? 2016/25. sz. (06.23.)

Kovács Dániel: "Bazalt és látszóbeton" - Balaton melléklet - Építészet a Balatonnál. 2016/21. sz. (05.26.)

Götz Eszter: "Ezt is letudtuk" - Az új nemzeti építészetpolitikáról. 2016/20. sz. (05.19.)

Zöldi Anna: "A sérelmeinket dédelgetjük" - Ferkai András építészettörténész a rekonstrukciós lázról. 2016/18. sz. (05.05.)

Somlyódy Nóra: "Történik most valami" - Andres Lepik a szociális építészetről. 2016/16. (04.21.)

Smiló Dávid: "A hatalom vakolása" - Ötletpályázat az Országgyűlés Hivatala új épületére. 2016/15. sz. (04.14.)

Takács Ákos: "Példa nélkül" - Galyatető Turistacentrum. 2016/14. sz. (04.07.)

Takács Ákos: "Magadnak építed" - Budapest megújulása és a TÉR_KÖZ pályázatok. 2016/10. sz. (03.10.)

Erő Zoltán: "Degradálva" - A Déli pályaudvar eleganciája. 2016/9. sz. (03.03.)

Polyák Levente: "Övék a tér" - Közösségi kapitalizmus. 2016/6. sz. (02.11.)

Götz Eszter: "Mi tartja meg?" - Közti 66-Egy tervezőiroda története. 2016/3. sz. (01.21.)

Smiló Dávid: "Magunkat mégsem bonthatjuk le" - A nyugati tér átalakítása. 2015/51-52. sz. (12.17.)

Molnár Szabolcs: "A köldök visszanéz" - Mihez kezdjünk az építészeti modernizmussal? 2015/49. sz. (12.03.)

Götz Eszter: "A gödörből kilátott" - Szabó Levente: Bán Ferenc építészete. 2015/47. sz. (11.19.)

Takács Ákos: "Utómunka egy utópián" - A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ. 2015/40. sz. (10. 01.)

Götz Eszter: Mi a baj a politikával? - Építészet – kritika – írás. 2015/35. sz. (08. 27.)

Somlyódy Nóra: „A tájépítészet mindig a politika eszköze volt” - Szohr Gábor és Tihanyi Dominika, az Újirány tervezői. 2015/34. sz. (08. 20.)

Huszár Daniella: Hello Wood Vigántpetenden - Falu végén gurul a kocsma. 2015/33. sz. (08. 13.)

Somlyódy Nóra: „Legyen átöblítve” - Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Sólyom Benedek, a megújuló Széll Kálmán tér tervezői. 2015/29. sz. (07. 16.)

Hamvay Péter: A két kocka el van vetve - Eldől a Liget Budapest sorsa. 2015/24. sz. (06. 11.)

Kovács Dániel: Haptákban. A Ludovika Akadémia felújítása. 2015/14. sz. (04. 02)

Somlyódy Nóra: Ez nem a gazdag városok programja. Magali Vergnet-Covo a párizsi élő negyedekről. 2015/13. sz. (03. 26.)

Götz Eszter: Honvéd Főparancsnokság a budai Várban. Valamire jó lesz. 2015/11. sz. (03. 12.)

Zöldi Anna: A Teleki tér megújulása. Terepgyakorlat. 2015/8. sz. (02. 19.)

Götz Eszter: Elszabadult zászlóshajó. Múzeumok a Városligetben. 2015/3. sz. (01. 15.)

Zöldi Anna: Rudas fürdő. A történet folytatódik. 2015/2. sz. (01. 08.)

Hamvay Péter: Ki veszi be? A budai vár átalakítása. 2015/2. sz. (01. 08.)

Kovács Dániel: Az ígéretek földje. Magyar építészet 2010 után. 2014/51. sz. (12. 18.)

Kovácsy Tibor: Csinos kockák. Katharina Roters: Hungarian Cubes. 2014/48. sz. (11. 27.)

Götz Eszter: Tényleg ki akarjuk törölni az építészetünk múltját? Interjú Winkler Barnabás építésszel. 2014/48. sz. (11. 27.)

Götz Eszter: Felnőttjátszótér. Design Hét Budapest. 2014/43. sz. (10. 22.)

Götz Eszter: A fővárosért vagy a rezsimért? Beruházások Budapesten. 2014/40. sz. (10. 02.)

Zöldi Anna: Mégis ugyanaz - Gomba a Móriczon. 2014/35. sz. (08. 28.)

Kovács Dániel: A Groupama Aréna és a Nagyerdei Stadion. Két stadion Magyarországon. 2014/35. sz. (08. 28.)

Götz Eszter: Egyszerű és praktikus. A megújult Madách tér. 2014/31. sz. (07. 31.)

Götz Eszter: Jó üzenetet kell közvetíteni – Noll Tamás a nemzeti építészetpolitikáról. 2014/30. sz. (07. 24.)

Kovács Dániel: Fogalmatlan prókátorok - I. Építészeti Nemzeti Szalon. 2014/26. sz. (06. 26.)

Götz Eszter: Jönnek majd a dózerek. Bardóczi Sándor tájépítész. 2014/25. sz. (06. 19.)

Smiló Dávid: Steampunk-ősmagyar masina – Építészet, ízlés, etika. 2014/24. sz. (06. 12.)

Zöldi Anna: A négyes metró építészete. Játszó beton. 2014/21. sz. (05. 22.)

Kovács Dániel: A Kossuth tér felújítása. Régi kor árnya. 2014/15. sz. (04. 10.)

Götz Eszter: Az angyalos ember. Makovecz Imre a Vigadóban. 2014/14. sz. (04. 03.)

Kovács Dániel: Első nemzeti grádicscenter - Kocka - Kazinczy u. 48. 2014/13. sz. (03. 27.)

Zöldi Anna: Magyar részvétel a velencei építészeti biennálén. Tudjuk a tutit. 2014/7. sz. (02. 13.)

Götz Eszter: Lajta Béla talányos építészete. Gerle János-Csáki Tamás: Lajta Béla. 2014/4. sz. (01. 23.)

Kovács Dániel: Ékszerdoboz – A felcsúti Aranycsapat Futballstadion. 2013/51. sz. (12. 19.)

Zöldi Anna: Az újranyitott Erkel Színház. Több mint népopera. 2013/50. sz. (12. 12.)

Götz Eszter: Háztól az erdőt. A Múzeumi Negyed ötletpályázatáról. 2013/47. sz. (11. 21.)

Götz Eszter: Házak ürügyén. Építészeten innen és túl - Ekler Dezső-kiállítás. 2013/43. sz. (10. 24.)

Götz Eszter: A láthatatlan tér. Bazsányi Sándor-Wesselényi-Garay Andor: Kettős vakolás. 2013/41. sz. (10. 10.)

Zöldi Anna: Újjáépül a Várbazár - Ki költözik a kirakatba? 2013/35. sz. (08. 29.)

Somlyódy Nóra: Cement a betonba. Pozsár Péter építész, a Hello Wood fesztivál alapítója. 2013/34. sz. (08. 22.)

Kovács Dániel: Egy irodaház és ami körülötte van. Medve utcai Pride. 2013/33. sz. (08. 15.)

Kádár Bálint: Új terv készül a római-parti mobilgátra. Pótcselekvés. 2013/30. sz. (07. 25.)

Polyák Levente: Mire jók az üres házak? Lakatlan szigetek. 2013/30. sz. (07. 25.)

Kovács Dániel: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged. Jógázó nyugdíjasok a tudásgép gyomrában. 2013/28. sz. (07. 11.)

Somlyódy Nóra: "Szobrok jöttek, szobrok mentek" - Tima Zoltán építész, a Kossuth tér tervezője. 2013/27. sz. (07. 04.)

Rácz Judit, Kovács Dániel: Budapest Music Center. Tartós anyagból. 2013/12. sz. (03. 21.)

Kovács Dániel: Életre keltett Janáky-mestermű Hódmezővásárhelyen. A befalazott ablak szépsége. 2013/9. sz. (02. 28.)

Simonyi Balázs: Varsói miniház. Frankenstein emlékére. 2013/2. sz. (01. 10.)

Kovács Dániel: A Széll Kálmán tér tervpályázata. Az óra marad. 2013/3. sz. (01. 17.)

Smiló Dávid: Magyar ökoépítészet Madridban. Kezdő tízpróbások. 2012/46. sz. (11. 15.)

Kovács Dániel: A Mika Tivadar Ház megújulása és a VII. kerület. Egy a háromszázhatvanötből. 2012/44. sz. (11.01.)

Kovács Dániel: Mi a baj az idei velencei építészeti biennáléval? Cherchez Monsieur Le Corbusier. 2012/40. sz. (10. 04.)

Bencze Zoltán: Zsolnay Kulturális Negyed. A "léptékváltás" hat éve. 2012/36. sz. (09. 06.)

Kelecsényi Kristóf Zoltán: A fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciója. "Kellemetlen látványt nyújtottak". 2012/34. sz. (08. 23.)

Kovács Dániel: Ötletpályázat Budapest kis olimpiai központjára. Na végre! Még egy stadion! 2012/32. sz. (08. 09.)

Smiló Dávid: Mire jó a Millenniumi Városközpont? Majdnem Manhattan. 2012/29. sz. (07. 19.)

Szemerey Samu: Templomok papírból. Shigeru Ban építész. 2012/20. sz. (05. 17.)

Vukoszávlyev Zorán: Kortárs beavatkozások Pannonhalma ősi hegyén. Dialógus régi és új között. 2012/17. sz. (04. 26.)

Smiló Dávid: Lazák, mint a beton. Cement, kavics és egy közösségi hely. 2012/13. sz. (03. 29.)

Kovács Dániel: A makói Hagymatikum fürdő. Terhes hagyaték. 2012/9. sz. (03. 01.)

Szemerey Samu: Falusi telep devizahiteleseknek Ócsán. Szomorú Kert-Magyarország. 2012/5. sz. (02. 02.)

Kelecsényi Kristóf Zoltán, Székely Márton: Korlátok közt. A Margit híd műemléki rekonstrukciója. 2011/50. sz. (12. 15.)

Szemerey Samu: Lefegyverzõ irrealitás. Az "újragondolt magyar falu" Devecseren és Kolontáron. 2011/49. sz. (12. 08.)

Dékei Kriszta: (Túl)élési stratégiák. Yona Friedman a Ludwig Múzeumban. 2011/48. sz. (12. 01.)

Kovács Dániel: "Neutrális, univerzális, unalmas". Edwin Heathcote, a Financial Times építészetkritikusa. 2011/48. sz. (12. 01.)

Kovács Dániel: Leporolt utópiák. Korszerű lakás, 1960 - az óbudai kísérlet. 2011/46. sz. (11. 17.)

Szemerey Samu: A kétezres évek emlékműve - A TóPARK-torzó. 2011/34. sz. (08. 25.)

Zöldi Anna: Líra a romok felett - A felújított Március 15. tér és a Piarista Központ. 2011/25. sz. (06. 23.)

Bencze Zoltán: A Kodály Központ és a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pécsen. Két ígéret. 2011/20. sz. (05. 19.)

Szemerey Samu: Komfort és exkluzivitás. A Ferihegyi repülőtér bővítéséről. 2011/19. sz. (05. 12.)

Zöldi Anna: Palástos frizsider - A Tűzoltó utcai ALDI. 2011/16. sz. (04. 21.)

Szemerey Samu: Gyorsan avuló újdonság - CET-Budapest. 2011/11. sz. (03. 17.)

Kovács Dániel: Ma még csak álom. Dream Island kaszinóberuházás a Hajógyári-szigeten. 2011/2. sz. (01. 13.)

Szemerey Samu: A Tabán visszavág. Rácz fürdő. 2010/46. sz. (11. 18.)

Zöldi Anna: Rendezett kavalkád. Continental Hotel Zara. 2010/41. sz. (10. 14.)

Zöldi Anna: Rejtőzködő műremek - Párisi Nagyáruház. 2010/33. sz. (08. 09.)

Szemerey Samu: A láthatatlan struktúrák. Pest új főutcájáról. 2010/30. sz. (07. 29.)

Kovács Dániel: Országunkat egy sztárért! A Bécsi utcai beruházásról. 2010/29. sz. (07. 22.)

_

Elérhetőség

Telefon
Cím
1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.
Bankszámlaszám
16200151-18538407 (Magnet Bank)
Adószám
18189223-1-43
Nyitvatartás
H - CS 09:00 - 16:00