Filmnapok | KÉK

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Small and Smart: Szlovén kortárs építészet filmen
Május 6. 19h, Kino mozi ((1137 Budapest, Szent István krt 16.)

A szlovén Építészeti és Design Múzeum (MAO) és az Építészeti Kulturális Intézet (ARK) 2011-ben rendezőket kért fel kiemelkedő kortárs épületekről szóló rövidfilmek elkészítésére. A hat filmet Jeff Bickert kurátor (ARK) és Dr. Petra Čeferin (az ARK igazgatója) előadásai vezetik be.

A bemutatott épületek:
Terrace houses on Jurčkova Street, Ljubljana, 2099 – architect: Jože Peterkoč
House D, Ljubljana, 2005–2008 – Bevk Perović Architects
Waste recycling plant, Pivka, 2005–2007 – Dekleva Gregorič Architects
Square and open-air altar, Brezje, 2005–2008 – architects: Maruša Zorec and Martina Tepina
Biotechnology Faculty, Ljubljana, 2006–2010 – architects: A biro
Stožice Sports Park, Ljubljana, 1997–2010 – Sadar + Vuga Architects

Támogatók:

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Christoph Draeger & Heidrun Holzfeind: Tsunami Architecture
60 min, 2012, angol felirattal
Április 29., Toldi mozi, 19h – a rendezők jelenlétében

Az Indiai Óceán partjain 2004-ben pusztító cunami a történelem egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt. Bár a nemzetközi érdeklődés idővel elhalványult, a rekonstrukció kihívásai továbbra is nehéz feladatokat rónak a partmenti közösségekre. Hat évvel a cunami után (és mindössze pár héttel Fukushima előtt) Christoph Draeger és Heidrun Holzfeind három hónapot töltöttek a leginkább érintett területeken: Thaiföldön, Indonéziában, Sri Lankán, a Maldív-szigeteken és Indiában, ahol a partszakaszok újonnan- és újjáépített környezetét kutatták. A művészek a túlélőkkel, szemtanúkkal és a segélyszervezetek képviselőivel folytatott beszélgetéseken keresztül, a videó és a fotó médiumai segítségével dokumentálták a cunami hosszútávú hatását az épített környezetre és a rekonstrukciós folyamatot.

A filmet az alkotók, Christoph Draeger és Heidrun Holzfeind személyesen vezetik be.
A vetítés előtt részleteket mutatunk Heidrun Holzfeind Colonnade Park és Christoph Draeger The Last News című filmjeiből is.

További információ:
filmnapok@kek.org.hu és https://www.facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét:
Küldetés: A diplomácia építészete
2011, 60 perc, színes, feliratos holland film
R: Jord den Hollander

1991-ben a holland Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma úgy döntött, hogy népszerűsíti az ország építészetét külföldön. Világszerte új nagykövetségek épültek, neves holland építészeket dícsérve. Húsz évvel később a jolland kormány leállította a projektet gazdasági és politikai okokra hivatkozva. A Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma 2011. április 8-án nyilatkozatot tett: ?Elhatárolódunk a nagykövetségek hagyományos képétől, zászlós épülettel és elhivatott személyzettel. A Küldetés a négy legmerészebb új követség történetét meséli el, bemutatva azok hátterét, lenyűgőző színfalak mögötti világot tárva elénk a követségek mindennapi életéről.

Mission Statements – the architecture of Dutch diplomacy from Joep Mol on Vimeo.

Beszélgetés a rendezővel: http://kek.org.hu/filmnapok4/beszelgetes-jord-den-hollanderrel-a-kuldetes-a-diplomacia-epiteszete-c-filmjerol/

Interjú Sasha Waltz-al, az idei nyitófilm rendezőjével, Németország egyik legismertebb koreográfusával.

A ?Sasha Waltz & Guests? társulat jelenleg Németország legnagyobb független színházi csoportja. A tizennégy állandó táncosból ? életkoruk húsz és negyvenöt év között ? sokan kezdettől fogva tagjai a koreográfus, Sasha Waltz csapatának.

Képocka a Dialógusok 09 – Neuses Museum c. filmből

A koreografikus opera Ön által kidolgozott műfajában különleges egésszé kapcsolódik össze az építészet, a zene és a táncszínház. 2008, a társulat 15 éves fennállásának jubileuma óta a két korai munka, a ?Twenty to Eight? (1993) és az ?Űrhajósok sugárútja? (1996) visszakerült a repertoárra. Ez a két zsírkomikus társadalmi paródia azóta is turnézik szerte a világban. Ez jó oka annak, hogy megkérdezzem: mennyire vannak vagy nincsenek közel egymáshoz a régi és az új produkciók?

Nem hinném, hogy Ön elvesztette a humorát, de korábbi munkáit nézve, például a ?Twenty to Eight? című lakóközösség-darabot, sokkal többet nevettem, mint a mostaniak láttán.

Egy nevelési projekt keretében nemsokára színpadra állítok fiatalokkal egy kortárs koreográfiát Bizet Carmen-jéből. Előre is nagyon örülök neki. Azt hiszem, ebben a munkában ismét több játékos elemet alkalmazhatok, és visszanyúlhatok korábbi munkáimhoz. Ugyanakkor úgy gondolom, csaknem minden darabomban van humor. Hiszen a Continu-ben, egyik legújabb darabomban is van egy csomó nevetnivaló! Igaz ugyan, hogy ez egy konfliktusokkal nagyon telített, fekete humor, de ez tulajdonképpen nagyon tipikus. Engem mindenekelőtt a tragikomikum érdekel, a súlyos és a könnyű keveréke. A humor oldani tudja a fájdalmat, és könnyebbé teheti a terhet.

Az interjú tovább olvasható a Goethe Intézet honlapján, az alábbi linken:

http://www.goethe.de/ins/hu/bud/kue/tanz/tanzchor/hu8181006.htm

A Design Onscreen büszke arra, hogy támogathatja a Budapesti Építészeti Filmnapok 2012. évi eseményét. A Design Onscreen egy denveri alapítású, non-profit alapítvány, melynek célja elsőrendű építészeti és design filmek gyártása, forgalmazása és megőrzése, s melyet 2007-ben a dokumentumfilm-megszállott Kirk Brown és Jill Wiltse hoztak létre.

Ezúton köszönjük a Budapesti Építészeti Filmnapoknak, hogy idei válogatásában két Design Onscreen filmet ? Sivatagi Utópia: Modernista Építészet Palm Springsben és Hella Jongerius: Kortárs archetípusok ? is bemutat.

Boldogok vagyunk, hogy szerte a világon tanúi lehetünk az ehhez hasonló fesztiválokat, s hogy hozzájárulhatunk azok sikeréhez. Bárhová megyünk, azt látjuk, hogy ezek a vetítések ideális fórumai az építészet és design iránt elkötelezett emberek személyes (virtuális világon kívüli) találkozásának, s az ötletek, vélemények és kezdeményezések megosztásának. Minden egyes helyszínen azt tapasztaljuk, hogy ezek a fesztiválok összehozzák és gyakran erősítik is a helyi design közösséget. Reméljük, Budapest ezen helyszínek közé fog tartozni idén is!

Köszönjük tehát a kiváló építészeti és design filmek népszerűsítését, és reméljük mind jól érzik majd magukat a 2012-es Budapesti Építészeti Filmnapokon. Kívánjuk, hogy a fesztivál tovább növekedjen és gyarapodjon még sok éven át!

Heather Purcell Leja
Ügyvezető igazgató
Design Onscreen ? Kezdeményezés az Építészeti és Design Filmekért

Mozgás és építészet

Tánc az újjápített Neues Museumban és Frank Gehry hullámzó fémlemezein, freerunning Dániában, rejtett kamerázás a lakótelepen. Fűre lépni a Hajdúságban és tetőn ugrálni a Hudson-völgyben. Sztárépítészek és vérszomjas nyugdíjasok. Miért akarnak a koppenhágai traceur-ök játszótérre költözni és miért nem maradnak szépen ott a józsai deszkások? Költői képek, érzékeny mozdulatok, az izmok finom játéka. Elhúztok a deszkáitokkal, vagy hozom a baltát.

A modernizmus emlékei

Tényleg véget ért a modernizmus 1972. március 16-án, a hírhedt Pruitt-Igoe-lakótelep lebontásával, ahogy Charles Jencks állította? Vagy csak az összeomló tömbök képe vált építészettörténeti ikonná, eltakarva a társadalmi okokat? Hogyan lehet megőrizni a modernizmus örökségét Palm Springsben és hogyan lehetett elpusztítani New Orleans-ben? Ez a blokk a modernista építészet mikro- és makroutópiáit eleveníti fel, a Bauhaus kezdeteitől Victor Gruennek a bevásárlóvárosoktól az autómentes városokig ívelő urbanisztikai kísérleteiig.

Az épületek élete

A B&B Italia milánói központja, az antwerpeni pályaudvar és a holland követség otthonai erősen extrovertált épületek. Az elsőn Renzo Piano kísérletezte ki a szerkezet kifordítását, előkészületként a Pompidou Központhoz, a második II. Lipót király és Belgium gazdagságát volt hivatott képviselni, a gondosan tervezett követségek pedig a holland attitűdöt és építészetet szándékoztak megtestesíteni a külföldi országok számára. De idővel mindegyik épület elkezdi a saját életét élni, az ott dolgozókkal, az utazókkal és a helyiekkel való kölcsönhatások révén. Ezek megismerésére vállalkozik ez a három film, hol az alkalmazottak szemén át, hol a politikai hátteret feltárva, hol irodalmi vonatkozásoktól ihletve.

Portrék                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               Egy-egy film egy építészről, egy designerről és egy építész-designer-filmes párról. Hol végződnek e területek és hol csúsznak egymásba? Lehetnek közös pontok Hella Jongerius és Norman Foster munkamódszerében és abban, ahogy az Eames házaspár vezette a stúdióját, évtizedekkel ezelőtt? Mennyit kell róluk tudnunk a munkáikon túlmenően, mennyit akartak és akarnak elárulni magukról és mennyit árulnek el róluk az alkotásaik?

Posztvárosok

Kritikus helyzetek: a zárt telepé, a lakásé és a nagyvárosé ? egy Kaszpi-Tengeri olajkitermelő létesítményben, a szentpétervári kommunalkákban és Detroit utcáin. A három különböző lépték egyben a titok, a magánszféra és a nyilvánosság szintje is. Akárcsak az őrjítő orosz társbérlet, a kommunalka; a vízre épült, valaha zárt azerbajdzsáni olajkolónia is a Szovjetunió öröksége; most előszö pillanthatunk be alapításának, hanyatlásának, majd az olajáraknak köszönhető, váratlan felvirágzásának a történetébe. Ám ugyanaz, ami a titkos telep számára fellendülést hozott, a világ másik felén nagyban hozzájárult a detroiti autóipar összeomlásához, életre hívva egy olyan filmet, amely szó szerint rávetíti a város dübörgő múltját a zavaros jelenre.

A gázszeparáló berendezésekhez évtizedekkel ezelőtt beosztott anyóka muskátlit locsol és macskát etet esténként, míg érte nem jön a fuvar, üldögél az alkonyatban, élvezi a friss levegőt, semmi különös. Csak egy kicsit bizarr a szituáció.

Csókolom, mit tetszik csinálni a Kaszpi-tengeren? Távol mindentől békésen horgászik. Azt mondja, örül, hogy nincs olyan nagy forgalom. Különben van minden, ami a modern civilizációban kell, és mutatja. Virágföld, rendszeres járat, ami hazaviszi, kantin, lift, tévé. A hal persze a macskáké, hozzádörgölőznek, mikor hazaér. A lakótömbök által közrefogott térség, ahol elé rohannak, alig különbözik egy tetszőleges szovjet város hasonló szegletétől, épp csak annyiban, hogy 60 éve a tengerre épült a semmiből. Pár méterre innen cölöpökön folytatódik az aszfaltút, ami a világ első tengeri olajkútjait köti össze egymással.

Erről a helyről a civilizált világ többi része propagandafilmekből, és 1999-ben egy James Bond-epizódból értesülhetett, persze, csak ha valakit érdekel az ilyesmi. Nem tudni, a nénihez a kistévén keresztül eljutott-e a hír. Mindenesetre nyugati forgatócsoport 2009-ben léphetett először az immár Azerbajdzsánhoz tartozó Neft Daşlar? (Olajsziklák) területére, hogy megnézze, mik a kilátásai az itt élőknek, és mi az, ami ma ide vonzza, vagy itt tartja őket.

 A lakosság nagy része tíznapos váltásokban cserélődik, a macskák viszont állandó lakónak tűnnek; és a többség el sem tudja elképzelni, hogy bármi mást csináljon élete hátralévő részében, mint amit a mesterséges sziget kínál. Ha a rozsdásan vagy épp felújítva meredező, nagy vasak, a kutak szüntelen ütemes kattogása és az állandó hullámzás nem is teszik különösebben barátságos hellyé ? úgy tűnik, mégis van benne valami zavarba ejtő, történelmen kívüli romantika ? megszűnése maga lehetne a környezeti katasztrófa.

 A panelházak előcsarnokát és az éttermet díszítő szocialista falfestményeken valószínűleg békegalambok helyett békesirályok repülnek ? közelebbről kellene megnézni. Kérdés, olajág lesz-e a csőrükben harminc év múlva, vagy inkább valami más.

Kovács Réka

(Az Olajsziklák – Város a tengeren című filmet április 1-jén, vasárnap vetítjük a Kino nagytermében.)

Hogyan lesz egy építészből fesztiváligazgató?

JdH: 1999-ben rendeztünk egy szimpóziumot a városok filmes reprezentációjáról. Olyan kézenfekvő filmeket vetítettünk, mint a Metropolis vagy a Szárnyas fejvadász. A nagy érdeklődésen felbátorodva a következő évben rendeztünk egy filmes minifesztivált, ezen már nyolc filmet mutattunk be. Azóta komoly fesztivállá nőttünk, kétévente több mint 100 játék- és dokumentumfilmet vetítünk, van egy filmes adatbázisunk, ami a többi, hasonló fesztivált segíti a programalkotásban. Emellett több országban részt vettem építészeti filmfesztiválok beindításában, így Moszkvában, Varsóban és persze Budapesten.

Kép: Frank Hanswijk

Ki néz építészeti filmeket? Mennyire rétegműfaj?

JdH: Mindenki szereti a filmeket és mindenki házakban lakik és köztereken járkál, nem igaz? Az építészet és a film a 20. század legfontosabb művészeti ágai, és véleményem szerint ez még jó ideig így is marad. A két terület kombinációja pedig fontos és egyre népszerűbb.

Építészeti és filmes tanulmányokat is folytatott, építészként és filmrendezőként is aktív. Van átfedés a két szakma munkamódszerében?

JdH: Számomra a tervezői és a filmkészítői folyamat nagyon egyforma: mindkettőben van szerkezet és másodlagos jelentéstartalom. Mindenki úgy tekint az építészetre, mint ami az esztétikával, anyaggal és térrel operál, de van egy másik réteg is: a jelentés és történetmesélés. Ha ezt a második réteget megismered, az építészet hirtelen nagyon érdekessé válik. Épületek tervezésekor ezt a kettősséget segítségül lehet hívni. A film sem úgy működik, hogy van egy fiú és egy lány, és találkoznak: ez sosem ilyen egyszerű. Mindig van feszültség és konfliktus, ahogyan az építészetben is. Mindkét szakmát tanítom is és azt vettem észre, hogy jobb építészek lesznek azok, akik tudnak filmet készíteni. Az építészet a térrel foglalkozik, a film pedig az idővel, ha ezeket összekapcsoljuk, érzelmeket lehet vinni az építészetbe és szerkezetet a filmbe.

Hogyan került kapcsolatba a Budapesti Építészeti Filmnapokkal?

JdH: 2006-ban Magyarországon jártam és véletlenül elkeveredtem a Kortárs Építészeti Központ egyik bulijára. Teljesen magával ragadott a befogadó hangulat, az emberek nyitottsága és megkérdeztem, hogy miért nincs még filmfesztiváljuk. A következő évben már a Filmfesztiválra hívtak meg az épp akkor elkészült filmemmel. Ami a leginkább tetszett, hogy teljesen pénz nélkül, lelkesedésből szervezték. Pont azért utazom a világban, hogy tennivágyó embereket ismerjek meg. Az élet enélkül unalmas, azért vagyunk, hogy valamerre haladjunk és az érdeklődési körünkkel kapcsolatban aktívak legyünk. Persze a fesztiválok mindig a szeretetről, a jó kajákról és piákról is szólnak.

Huszár Daniella és Soltész Noémi, 2011. október 8.

Az AFFS lesz Dél-Amerika első építészeti filmfesztiválja. Miért döntöttetek úgy, hogy létrehoztok egy építészetnek szentelt filmfesztivált? Mi volt az elsődleges célotok?

AFFS: A chilei AFFS kollektíva tagjai nagy lelkesedéssel és csodálattal kísérték a rotterdami építészeti filmfesztivál (AFFR) és a hasonló európai kezdeményezések fejlődését, s ez vezetett a programindító esemény megszervezéséhez. Építészek lévén az ilyen fesztiválok körül kibontakozó párbeszéd érdekelt és a film műfaja tökéletes fórumnak tűnt az építészetről való beszéd kiterjesztéséhez, túl a szakmabeliek akadémikus és műszaki világán. A mi kezdeményezésünk ösztönzőleg kíván hatni a szélesebb közönségrétegekre, hogy a várost a film médiumán keresztül értelmezzék. Azt szeretnénk, ha mindenki észrevenné, hogy az építészet él, része mindennapi életüknek és közvetlen hatással van ránk és társadalmi kapcsolatainkra.

A fesztivál 2012 októberében indul. Elárultok néhányat a terveitek közül?

A bemutatott tartalmak tekintetében nagyon hasonló lesz a világ többi építészeti filmfesztiváljához, de szeretnénk abból a szempontból egyedülállóak lenni, hogy a latin-amerikai és chilei produkciókat előnyben részesítjük, és hogy új bemutatkozási lehetőséget teremtünk a kontinens alkotóinak. Középtávon a filmipar népszerűsítése a célunk, melyben a középpontot az építészet jelenti, de reméljük, hogy a négynapos fesztivál inkább az Építészet Ünnepévé válik majd, ahol a közönség nem csak a filmeket nézheti meg, de előadások, városi séták, installációk és más programok által új módon élheti majd meg a várost.

Mi érdekli manapság leginkább az embereket az építészet és várostervezés kérdései közül? Mik ma Dél-Amerika vagy Chile leglényegibb kérdései ezeken a területeken?

AFFS:  A legintenzívebb párbeszéd általában a városok rendkívüli mértékű növekedésével, a szegénység városi integrációjávak és a zöld területek hiányával kapcsolatban zajlik. Bizonyos csoportok ? akadémikusok és néhány városi polgár ? esetében, akik ?tudatosabban? kezelik ezeket a kérdéseket, az örökségvédelem helyzete is aggodalmat vált ki. Példának okáért, a castrói nagy bevásárlóközpont építése körül élénk vita robbant ki a médiában és a közösségi oldalakon. A sokat kritizált építkezés a város történelmi negyedében zajlik, közel az UNESCO világörökség részeként számon tartott 16 chilei templom egyikéhez. Ez a kiemelt jelentőségű ügy is mutatja, hogy az építészet válhat az általános érdeklődés tárgyává; bekerülhet az átlagos városlakó látóterébe és lerombolhatja azt egy mérnöki, akadémikus és, mondjuk ki nyíltan, egocentrikus nézőpont.

Oravecz Júlia, 2012. március 9.

A jó zenék azért születnek, hogy megértsük, ha már nem játssza őket a rádió, visszavonhatatlanul véget ért egy korszak. Ez érvényes a saját születésünk előtt íródott zenékre, és azokra is, amelyek tőlünk számottevő földrajzi és kulturális távolságban keletkeztek.

A brit Julien Temple filmjéhez kiválasztott zenék nagyon határozottan körvonalazzák azt az Amerikát, amelyikbe sokan szeretnénk visszacsöppenni, miközben nem is vagyunk amerikaiak. A fénykort idéző The Supremes, John Lee Hooker, a soul-herceg Marvin Gaye, Del Shannon vagy Alice Cooper nemcsak egy éra, hanem egy életérzés képviselői, felbukkanásuk a narratívában nem egyetlen város, hanem fokozatosan egy egész világ történetét idézi fel. Amely minden jel szerint megszűnt létezni. A címbeli kérdőjel (Requiem for Detroit?) így mintha már nem is Detroit jövőjét latolgatná. A fülünkbe ülteti (a dallamot) a bogarat: lehet, hogy valami másért kell rekviemet mondani?

Mindenki tudja, mi folyik most Detroitban? A Közép-Nyugat Párizsa pusztul. A fogyasztói társadalom emelte, aztán elhagyta, belvárosa (annak egy része) ma mementó, a kertvárosok (egy részük) az ördög játszóterei. A letűnt korok zenéi és országúti cirkálói, éles kontrasztban a romlással, súlyos üzenetet szállítanak. A nagyváros enyészetének egyre ismertebbé váló képei megdöbbentőek, de Temple-nél nem egészen önmagukért szerepelnek. A romos tűzfalak, az üres autópályák, amelyeken már soha sincs dugó (egy helyi blogger a film kapcsán szóvá teszi, mennyire örülne, ha így lenne), a lángoló, kibelezett iskolaépületek és rendezvénytermek, sőt az út szélén rozsdásodó, felborított bevásárlókocsik sokkal inkább díszletei egy ideológiai koncepciónak, amely az egykor áldásnak tekintett tömegtermelés hiábavalóságának bizonyítékait keresi.

?Poszt-Amerika? azonban, jobb, ha tudjuk, nem kér a katasztrófaturizmusból. Másként okul és reagál, például az idén 25 éves Heidelberg Projekttel, vagy közösségi kertekkel, sőt új beruházásokkal ? néhol meg minden marad a régiben. Jelkép volt, most kőhalom? A zene marad és mesél.

 Kovács Réka